Írjad te is! Várom a leveledet: paramjot kukac leviter
pont net
A kundalini energia is energia
Mint tudjuk régről, fizikai
tanulmányainkból, minden anyag is energia. Ezt ugyan
felfogni nem tudjuk, de néha képesek vagyunk e nélkül is
elhinni.
Ha zenét hallgatunk és közben van időnk és kedvünk
gondolkodni a hangok magasságán, akkor tapasztaljuk, hogy a
hangok is energiát jelentenek, energiát közölnek. Vannak
hallható hangok, és nem hallhatóak.
Az energia valahogy a
nem hallható hangokhoz hasonlít, hiszen nem látjuk... De
érzékeljük.
Csakrák
A Kundalini szerint a test nemcsak fizikailag
látható, hanem sok különböző energiaszintű test is. Ezekben,
ezeket összekötve áramlik az az energia, amit pránának
nevezünk. El lehet úgy képzelni, hogy maga a test az
energiapálya. Ezeken a pályákon áramlik az energia. A
csakrák pedig ezen pályáknak a találkozási pontjaik.
Elektronpálya - energia pálya
Ha
emlékszel még a kémiai tanulmányokra, elektronok, pályák,
akkor el is tudod képzelni. Sokfajta alakú pálya, amik
valahogy keresztezik is egymást, hiszen ugyanazon térben
vannak, különböző energiaszintűek.
Az elektronok rajta nem
kerülnek közel egymáshoz, bolondok lennének, hiszen
taszítják egymást. Mégis jól elvannak a különböző pályákon.
Persze nem az elektronokra fogom, hogy
befogják a pránát, az elektronok az energiát tudják befogni,
és kiengedni. Ugrálnak az külön energiaszintű pályák között.
De ha elképzeljük, ahogy a testünkben
valami képes felfogni energiát, hasonlóan az elektronokhoz
az atomokban, akkor már nyert ügyünk van.
Vannak helyek a testünkben, ami landoltatják a pránát, az univerzum energiáját
magukban, rezgettetik magukat vele, majd továbbengedik.
Így
a jó. Az energia megadja a változást nekünk, miként a hang,
a zene is, de nem tároljuk magunkban, hanem továbbadjuk.
Persze, módosítottuk, mint a hanszer teste is módosítja azt.